vissza
Azt hiszem mostmár, ha nem is kezdődne el a suli, akkor is ideje lenne visszatérnem. Minden lezajlott ami lezajlódhatott, körülbelül mindenkit láttam, akit szerettem volna, majdnem mindhol voltam, ahol lenni akartam, majdnem mindent csináltam amit csinálni akartam és majdnem minden olyan volt ahogy azt akartam, hogy legyen.
Jó volt itthon, hihetetlen érzés, mikor sikeresen zárod a féléved és még van kb. 2 teljes heted amitől tudod, hogy csakis a tiéd. Persze érdekes kérdés, hogy érdemes-e irigykedni? Ahogy vesszük. Az elmúlt félév azért sok tanulással telt, de nem bánom. Ez így van rendjén.
Mikor levizsgáztam, hazaszáguldottam Pécsről a vonattal, boldog voltam, hogy vége van. Gyönyörű utam volt. Még sütött a nap mikor indult a vonat, aztán két órával később, mikor ment le a nap, hihetetlen volt a látvány.
Az az egész utazás olyan jó volt. Kezdődött az az édes két hét. Pihenés, városlátogatás, fotózás... jó volt az egész. egészen jó volt. Az elején a felhők fölött jártam, mondhatnám, hogy számomra érthetetlen okok miatt de nem. Pontosan tudom miért. Aztán, jött az ereszkedés. Végül, talán helyesen leértem a földre. Megint.
És most is a földön vagyok. Ülök erősen jár az agyam, hogy hogy fogok egy fordulóval visszaköltözni. Nehéz lesz. Erősen jár az agyam, hogy mégis milyen lesz ez a 2. félév. Félek tőle, de már várom. Nem lesz könnyű, de rájöttem, ha nem lenne az egyetem, nem tudnám mit kezdjek magammal. Menne el az idő a kezeim között, azt gondolnám, hogy úgy élek ahogy én akarok, de nem. Az egész csak egy ideig okés. De utána az ember már nem tud magával mit kezdeni. És azt az érzést, hogy igazából semmi konkrét nincs, amiért aznap felkelek, azt az érzést nem szeretem.
szóval, inkább összepakolok, hogy hiány nélkül tudjam visszarakni az életem a rendes kerégvégésba.
a pólóm
Teljesen behavazott a vizsgákra való készülés. Az utolsó hét utolsó három kollokviuma követezik, és azután hamarost jön két vizsga. Most tartok egy " 10 másodperces" szünetet, éppen egy kellemes számot hallgatok, persze szigorúan fejhallgatóban, és megnéztem egy két képet facebook-on magamról. Az egyiken éppen 400 méter magasban állok, egy kilátó rozsdás vas szerkezetés. Mögöttem az igazából meghatározhatatlanul szép színű tenger és egy pár hatalmas szikla. Az orrom piros, az arcom barna. Ami miatt most ezt írom az pedig az, hogy éppen az a póló volt rajtam akkor, mint ami rajtam van most. Milyen jó is lenne most is a habokba süllyedni, kocsikázni a szerpentineken, olvasni a homokban feküdve. Biztosan jobban esne ennek a pólónak a viselése is.
Szetesett
Szethullottak az erzekek: lattam a docogo kocsikat es a szurke kodos levegot, hallottam a zenet a fulemben, ereztem a levego szagat, ereztem a csontig hatolo hideget es a vallamat vago taska sulyat, de valahogy szethullott minden. Nem szinkronizalodak az erzekek, minden csak jott. Lattam magam kivulrol, ahogy ott setalok es megmagyarazhatatlannak talaltam az egesz helyzetett.
rigó
Sok fárasztó anyag ment le ma is a torkomon. Hol könnyen, hol kín keservesen sikerül csak.
A helyzet odáig fajult, hogy lenyírtam a füvet, ahelyett, hogy folytattam volna a revíziót genetika áttekintésével.
Feltűnés nélkül, de gyakorlatilag fél 5 óta semmit nem sikerült haladnom. Minden óra kezdetén megígértem magamnak, hogy akkor most még egy kicsit tanulok.
Persze. ...
(...)
Nézelődök. Hallgatózok. Csodálatos helyen vagyok. Madarak, kis bogarak repdesnek. Zsongás van, a szél lassan fúj. A fák meglibbennek én meg csak nézem, hallgatom a természetet és szívom be az illatokat.
A nap sugarait ezermillió színre bontja egy vízcsepp az egyik levélen s a sugarak az én szememben állnak össze újra. Minden olyan szép.
Azon kapom magam, hogy elröppenek én is. Máshol járok, mást nézek a talpam alatt többé nem bazalt lapok vannak. Az ég csak úgy ragyog. A zsongás egyre erősebb, a szél belekap a ruhámba. Nézek körbe, és minden olyan szép. Színek suhannak el, én nézek még mindig, minden olyan gyors. Illatokat érzek, színek kavalkádja jön, érzéseket hoznak ízeket.
Aztán vége. Csend. Új helyszín. Itt is fúj egy kicsit a szél, éppen csak zörgeti a leveleket. Üdvözöl, vélhetném. Valami árnyékot vet rám, kellemes árnyas helyen vagyok. A nap gyönyörűen tűz, perzsel. A sugarak a víz felszínén megpattannak, ezermillió helyre szóródnak szét, újra és újra. Minden pillanatban ez történik. amióta létrejött. Ragyogás öleli körbe árnyas menedékem.
Megnézem hol is lehetek. Faszék, asztal, valamilyen kis tűzrakóhely. Kellemes kert. Vagy apró erdő.
Szárnyak csapkodnak. Egy feketerigó röppen át a fák között, követem a röptét a szememmel. Valamilyen, eddig számomra láthatatlan kis tó partján szállt le. Nézte. Én őt néztem. Ő a tavat, majd engem.
Elnéztem, tudtam, hogy figyeli minden mozdulatom. Nem akartam megzavarni.
A perifériámon láttam, hogy mit csinál. Lassan, hogy csak alig lássam, beleereszkedett a tó vizébe. A lábát már csaknem teljesen elfedte a zöldes lé. Odapillantottam, egyenesen rá. Megtorpant. Nem mozdult sem ő, sem én. Aztán megnyugodhatott, mert továbbment, még egyetlen egy lépést, majd alámerült kissé, száryait kitárta fröcskölni kezdte a vizet. Perceken át.
Csodálatos látvány volt. Szívmelengető.
Percekig csak néztem. Még akkor is, amikor már réges-régen elrepült.
A tó vizén még mindig láttam a madár keltette apró fodrokat. Hallottam a szelet, lélegeztem. Behunytam a szemem. Láttam, így is.
(...)
Aztán lepillantottam a lábam alá.
Újra a bazaltlapos kertben ültem.
A szél itt is finoman fújt, épp csak meglebegtette a fákat. Üdvözölt, vélhetném.
Visszaintettem, elnéztem arra, amerre a tavat láttam az előbb.
A szememmel a rigót kerestem.
Nem láttam.
Elaludhattam talán mert.........
....aztán, meghallottam a rigó hangját, ahogy vidáman dalolt, valamelyik égigérő fán.
laszlosnaklenni
Eljött ez a nap is.
Furcsa ismeretlen érzés üli meg a gyomrom. Az állandó tompa nyomás az izgalom biztos jele. A furcsa félelem a holnaptól. A lehetetlen pihenés kérdése. A kétségbeesett, mit kéne még tanulnom? A totális zavarodottság.
A nyugodt reggeli kávézás a szakadó esőben a nádtető alatt. A lehelletem kicsit látszott még, de a köntösöm meleg volt, és nem fáztam. A faszék néha megreccsent, anyu mosolygott rám. Büszke volt.
Látszott, hogy az egyik szeme nevet a másik keservesen sír, hogy így elszaladtak az évek. Elszaladt minden.
Még most is fáj. Szerettem a régi életünket, boldog voltam. Szerettem azt, ami akkor volt. Szerettem ott lakni. Szerettem a dombon játszani. Szerettem a lépcsőházat. És minden mást is.
Szerettem Alacskát is.
Olykor-olykor úgy fáj. Előjön, megkarcolja a beforrt sebeket. Újra viszketni kezd. Vakargatni kezdem, kisebesedik, aztán letörölgetem, egy hideg nedves ronggyal és minden helyrejön.
Egy darabig, mindent elfelejthetek. Aztán jön és újra csak megjelenik, kaparok és vérzek.
Mikor a suliban vagyok, semmi nem érdekel. Jól érzem magam. A szenvedést ott nem a hegek jelentik, hanem maga az élet. A felnőtté válás problémája, amikor mindenki inkább gyerek szeretne lenni. Nyavalygunk néha, hogy elegünk van. Unjuk a sulit, inkább dolgoznánk, mint anyu meg apu, mint a felnőttek, viszont, amikor eljön végre az utolsó óra, amikor búcsúzunk és tényleg ott van az a régóta áhított vég, akkor meg mindenki szemében könny ül, mindenki szomorú, tekintetük homályos, óvakodnak a “nyálas “helyzetektől, nehogy kitörjön belőlük a gyermekies sírás.
Élünk egymás mellett, néha nem becsüljük meg egymást. Ismerünk mindenkit, arcról, hangról. Nevetésről.
Azt is tudjuk kik vagyunk. Mi magunk tudjuk igazán, hogy kik vagyunk. Most már tusom, hogy néha nem teljesen azok, akiknek hisznek. Mi magunkat jobban ismerjük, ugye?
Aztán, jönnek a búcsú kártyák, sok, színes papírlap. Önmagában is szépek. És olvasol és látod, hogy mit írnak rólad. Nem hiszel a szemednek, újra olvasod. És újra. És mész tovább a szemed falja a szavakat, a kártyákat. Egyre többet olvasol el, egyre hihetetlenebbül nézel. Szeretetet érzel mindenki iránt, mindenkire máshogy gondolsz ezután. Helyre kerülnek az arcok, a nevetések a hangok. Összerakod a morzsákat, átgondolod, hogy hogy élsz, hogy viselkedsz. Mit csinálsz... Azt, hogy kivel mit, hogy merre és hogy te is? És tényleg így van? Miii?..???...
Kezdesz rájönni, hogy nem biztos, hogy ismered magad. Nem biztos, hogy helyesen értékeled magad, és az sem, hogy jól helyezed-e el magad.
Színes kártyák.
Pillanatok, amiket nehezen felejtesz el.
Mindenki, csak annyit tud mondani, hogy “jaj, persze, 2 hét és már nem fogsz rá gondolni...” “ az igazi élet az az egyetem” stb. Elhiszem, hogy így van, de ettől még nem kizárólagosan igaz.
Lászlósnak lenni, sőt, inkább TIZENKETTŐBÉSNEK lenni a Lászlóban, más mint bármi másnak lenni.
Ez egy életérzés. Egy közösség. Egy család. Hiába is magyarázni. Vagy az voltál, vagy nem. Pont.
És holnap, és tegnap. Tegnap gyönyörű volt. A holnap meg... hát számadás lesz.
És innentől végig csak számadás lesz.
Reménykedem, tudni vélek és hiszem, hogy minden jó lesz.
tavaszos
Hazafelé jövet, végre sikerült egy kicsit kinyitnom azt a nagy zselégolyó szememet, hogy kicsit körültekintsek a kisházamtáján. Csodás felfedezéseket tettem.
Például, hogy nagyon durván szép tavasz van már. Az összes fa, hogy nehogy utolsó legyen a többi közt, rekordsebességgel öltött szép színes tavaszi ruhát és fújta fel a tavaszi parfümmjét.
Illatos a levegő, és alig bírok betelni vele. Minden olyan szép. Az emberek is vidámabbak, némelyek úgy ragyognak a mosolyuk fényesebb mint a nap az arcukról dől a vidámság. Az életerő.
Az élni akarás.
Minden sokkal szebb így, hogy végre van nap fenn az égen. Hogy sokáig nap van az égen. Hogy nincs hideg és sötét.
Boldogabb vagyok, even though I do not know the results yet, hogy túlvagyok a nyelvvizsgán. Nagy teher esett le a hátamrl szombaton. A csodálatos nap, ami a nyelvvizsga után várt szebbé jobbá tette az egész hónapomat.
Aztán, however, jött vissza szépen lassan a súly, ahogy teltek múltak az órák. Először is a vasárnapi úszóverseny, ami... well, nem volt már annyira az én ügyem. Mármint, már nem vettem igazán komolyan, mert most más dolgok azok amikre fókuszálnom kell. Jöttek a képek, hogy biztos elírtam mindent, rossz sorba írtam a válaszaimat az answer sheet-en, hogy rövid lett a fogalmazásom, hogy a szóbelimen nem mondtam elég advanced szót, és mondatot... jöttek a fals képek, hogy a végső eredmény nem lesz 6.5 felett.
ANgolul olvasok egy könyvet, és néhány szónál előjönnek a rémlátomásaim, a félelmeim. Görcsben a gyomor, agyalás elindul. Jön a kevdenc kérdés.
És mi van haa?....
És jön a válasz.
Úgy is meglesz.
És mi van ha mégsem?
Akkor megcsinálom újra.
Nem tudom. Kicsit zavart vagyok. Mármint nem is zavart hanem parás, hogy nem soká itt az érettségi, és én nagyon félek. Meg nem is tudom, nem hiszem h eleget tanultam rá eddig. És azt tudom, hogy most nagyon keményen rá kell feküdnöm, even though ha már tele van a cipőm, és nagyon szeretnék pihenni, és nem csinálni semmit. Nagyon fááradt vagyok, és unoot itt egy kicsit.
De, nem baj, szépen ráállok a lábamra, és megcsinálom úgy az érettségit, ahogy kell.
Most pedig megyek, hogy ennek meg tudjak felelni.
Szép napot! Ja és ...
és egy kedvenc, hogy jobb kedve legyen mindenkinek
szaggatott
“Az egyik kézen járva jött ki, és fejét néha hozzáütögette a padlóhoz. Ennek meg kellett ismételni a mutatványt. Aztán egy magas férfit hívtak ki, aki kést szedett elő, és felvágta a mellét. Vér tüdő ömlött ki a sebből, a férfi hangosan nyöszörgött, és a földre roskadt. Az igazgató helyeslőn bólintott.
Így jó lesz - mondta -, ez tetszeni fog.
Az öngyilkos a helyrement, a padból tűt és cérnát szedett ki, és összevarrta a mellét, sziszegve és fintorogva. Akkor láttam, hogy számtalan ilyen varrott heg szántotta végig a mellét. “
“ még mindig a hegedűvel bosszantasz...” “micsoda ócskaság” “előbb a hullakamrát megnézni” “bádogasztalokra sorba meztelen hullák voltak kirakva” “sok-sok év óta vagyok itt” “én fáradt voltam tudni” ”zsúfolt emberfejek szorongtak”
“ Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl, se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer ”
Kavarognak, ezek itt a fejem körül. Meg egy zeneszám is. Meg gondolatok angolul. Meg magyarul. Félelem hullám néha, fájdalom a hátamban, recsegés a térdemben. Egy nagy halom szemét, félig megcsinált rend, egymásra halmozott könyvek, és késleltetett készülés a már így is elkésett határidőre.Telefoncsörgés, vonalzócsattanás, rotring töltés.
Ócska számítógépes hangfalak. Hullafényű lámpa az ultramodernre tervezett helyiségben. Műanyagablak fehér kerete, benne a sötét hideg utca meggyőző képével, vajon igazi-e, vagy csak látszat.
Tudom, megyek már megyek, kihűl az avokádókrém. Vagy az nem is volt meleg sosem.
Nekem mind egy igazából.
Kiszakadt lapon fekete betűk, összeolvasva versnek tűnik. Azt rakom be az agyba. Megsárgult lapokon szavak listáját sejtem.
Azt is berakom a fejbe.
Lenn az ebédlőasztalon egy tálban zöld trutymó illatozik. Azt is megyek most, és rakom be az arcba.
Jó vasánapestit mindenkinek.
Stylos
Costa caffee ban ülök, az ölemben a hőn szeretett kis fehér almámmal, és boldogan blogolok, mert végre itt van a kezeim alatt. :-)
Egy hete adtam be a iStyle-ba mert egy kis ingyenes ráncfelvarrásra mindig kapható vagyok.
Najó, szóval előjött egy apró hiba, ami már már idegesítő, hogy az apple ilyet hobázik, de beismerte h hibázott, ezért ingyen kicsrélték a billengyűzetemet, úgy ahogy van, szóval most nagyon boldog vagyok. Olyan széééép lett, hogy csak na. Alig merek írni a billentyűzetről, mert nem akaorm, hogy elkezdjen kopni :-D
Gyönyörű.
Najó, nem vagyok azért fogyatékos, szóval ez nem valami neurotikus probléma, csak simán örülök, hogy végre van, és most mégszebb mint valaha. :)
Ja és olyan illata van, amilyen akkor volt mikor először kiszedtem a dobozából.
Vége, nem fényezem tovább, mert betegesnek tűnhet.
Persze nem sértődnék meg, ha ezt valaki az arcomba olvasná, mert lehet h tényleg beteges egy kicsit.
De mééég valamii!
Itt a costában több alma van mint egy zöldségesnél. Körülnézel és midnenhol ott az a szép jól ismert jel, világít mint Steve Jobs mosolya, hogy igen, megcsináltuk.
Hát meg.
Na de elég, mostmár tényleg.
Mindne jó. Kb. Fársztó a suli de rohadtul. Nem is csak fizikailag, de szellemileg leginkább. Vagy inkább idegileg?... Nagyon nehezen tudom néha viselni, a "mindenhol mindenkinek" elvet. Mindenre, mindenkinek, mindenkor, és mindenért megfelelni, anélkül, hogy bármi látványos haszna van. Mármint, ez a haszon is látható, de inkább csak annyiban, hogy nem kapsz karót, vagy nem gyaláznak le az egész osztály/csoport előtt. Édes kis tanárnénik. Pláne a 80 feletti...
A helyzeten nem segít, hogy ott vannak a plusz órák, elfoglaltságok, mint a szalagavató tánc, a külön nyelvóra, előkészítő ( ami önmagában elveszi a 7végém legnagyobb részét) és a keringő. Ja meg igen. Hogy emelett megpróbálsz élni is. Na ez az amire nem sok idő jut.
Néha nem mindig meg ugyan olyan jól. Ahogy a mateknéni is megmondta, nem vagyunk gépek, hogy midnennap ugyan olyan jól teljesítsünk. Na de mind egy. Mert a végső megfelelés még messze van, és azt hiszem, hogy ott meg már nem csupán erről van szó.
Félek, és nem is lesz ez másképp. A C1 szintű nyelvvizsga azért már nem arról híres, hogy könnyű. Jó ezért járok tanár bácsihoz, hogy megtanítsa, hogy hogyan kell. De akkor is félek majd, ez már tuti. Pláne, hogy vannak olyan veszélgetési témák, amiről még magyarul sem igen van véleményem, mert nem érdekel a magyar gyerekek súlyfelesleggel való háborúja. De, ott ez senkit nem igen fog érdekelni.
Én meg majd jól megtanulom, hogy mi az hogy fiatalkorbanelhízni.
Megküzdök midenn egyes nappal. Olyan soha véget nem érőnek tűnnek, de aztán mégis annyira hamar elhussannak az életből. Egy nap, hogy nincs időd felhívni a mamádat, vagy a testvéredet. Egy nap, hogy alig beszélsz az otthoniakkal, mert egyszerűen pánikban vagy attól, hogy elmegy az este, úgy hogy semmit nem tanultál meg igazán.
És akkor másnap a gyomorgörcsös, én ma nem megyek be, mert nincs kedvem leégni.
Szar érzés úgy bemenni, hogy semmire sem készültél, és tök hülye vagy.
Mindig beköszönt az a jól ismert érzés, hogy nem igaz, megint lett volna időm, de ez meg az...
Persze.
Ez meg az.
Nem.
Hanem az, hogy képtelen vagy arra is ami a dolgod.
És ezért, hogy ezt ne kelljen beismerned, mindenkit szidsz; a sulit, a tanárt, a tantárgyat, meg hogy ezt, meg azt mindek kell.
Unalmas az ember.
Én már legalábbis unom a szövegem.
Ahogy egyik barátommal mondanánk: your talk is cheap.
Milyen igaz.
Most elmosolyodtam. Coin laundry. Váltott az iTunes. És nekem eszembejutott az a rengeteg élmény Görögországból. A Nap, a Hold a tenger meg midnen más, ami olyan szép és megnyugtató volt. Amikor végre teljesen kisimult a homlokomon lévő összes ránc, nem úgy a nevetőárkaim a szám környékén.
Szép volt, és borzasztóan hiányzik, hogy egyek egy falat görögsalátát, és igyak hozzá egy kevés savanyú recinát. Egy falat olajbogyóval.
AZ valahogy olyan jó volt.
Vagy a oiai naplemente. Vagy a Nap a sólepárlók fölött.
Vagy a száguldás a bmw hátsó ülésén.
Az nagyon jó.
Most pedig hűvös van. És azt kell mondanom, hogy nem igazán sajnálom. Szeretem a hideget is for some reason. De csak egy ideje.
Tavaly óta. Pontosabban tavaly dec.18 óta. Az gyönyörű nap volt.
Na de... kicsit elment az idő, és én szerintem feleslegesen locsogok itt.
De jól esik. Csak úgy ülni lógni. Nem otthon, hanem egy kávéházban. mint a nagyok.
Most itt az ideje, hogy visszatérjek egy kicsit a valóba. Ez már így is túl sok volt.
Jók legyetek. Mindenki :-)
Makri
Egy hét elment, és összesen 6napunk maradt. Mérhetetlen furcsa, hogy ez a nyár még a többinél is hamarabb odalett.
Talán az az oka hogy egész nyáron vagy külföldön, vagy Balatonon, vagy a városban voltam, és abszolút kerültem azt az unalmat, hogy otthon üljek. Igaz, azért a medencézés azért jó, otthon is.
Egy hete vagyok újra görögben és úgy érzem hogy itthon vagyok. Igaz, a tenger itt nem annyira tiszta mint Santorinin de maga a hely bűbájos. Kedves emberek, kedves utcák, szép hullámzó víz, jó klíma, remekebbnél remekebb kaják, állandóan csak ennék.
És eszem is!
Semmi különöset nem csináltam az elmúlt egy hét alatt, de ettől még nagyon jól pihentem. Sokat olvastam, bóklásztam, rágódtam a jövőn, meg a jelenen, gondolkodtam azon, hogy most úgy igazándiból boldog vagyok.
Nem hiányzik az életemből semmi..Itt a tenger, a napfény, a meleg, a kék ég mindenféle felhők nélkül, a friss gyümölcs a finom ételek... Minden megvan ami boldoggá tesz. Ami nem itt van, arról tudom, hogy otthon Magyarországon ott vár (rám) és tudom, hogy ha hazamegyek akkor minden szép és jó lesz, még akkor is, ha más nem ezt mondja.
Nézetet váltottam, és ezt a nézetváltás ez a nyár hozta meg. Sok mindent átértékeltem. Sok mindenen elgondolkoztam, elkezdve a barátságtól, és azon belül arról hogy mennyi mindent kell lenyelni barátság címszó alatt, arról, hogy a carpe diem milyen jó és arról, hogy az életünk mennyire véges.
Egy kép, ami bizonyos döntések előtt a szemem elé lebben, mindig belevalóvá tesz. Mindig az jut eszembe, hogy igen, ha úgy érzed tedd meg, és ne habozz. Nem érdemes ugyanis. Sok minden történik az emberrel, és sok mindent nem tud megtörténni vele, mert halasztgatjuk. Mondhatná mindenki, hogy ezt egy kör-emailből vettem, igen az efféle közhelyek azokban járják körbe a világot. Én túltettem magam, bizonyos közhelyek, közhelyneknevezésén, mert egy párban igenis ott van, az az igazság, amiért körbejárja a világot, azokban a koszos körlevelekben.
Arról van szó, hogy bizonyos dolgokra nem lehet nemet mondani. A kép ami megbabonázta az agyam, hogy elüt egy autó és haldoklom, és átfut az agyamon, hogy mi mindent nem tettem meg az életben, és akkor még rosszabb elmenni SzentPéter karjaiba. Könnyebb talán, ha azt mondom, hogy igen ez egy jó élet volt. Ezt is, azt is, amazt is láttam az életemben, ezt is azt is megkóstoltam, megtettem...
Nem haltam még meg, és nem is voltam közel hozzá, nem is akarok, de tudom, hogy velem így lenne...
Szeretek élni, és még jobban szeretek a mának élni. És azt hiszem, hogy mikor, végre leküzdöttem a saját ostoba szabályaimat, másoktól hallott, (egyes esetekben szar, egyes esetekben hasznos) tanácsokat is odatettem ahova valók, akkor végre boldog lettem. És ez a boldogság a példa arra, hogy igen ez is egy jó út, az élethez.
Nem mindig lehet élni vele, de egyes pillanatokban igen, és én eldöntöttem: nem mondok nemet:)
Azt hiszem, kicsit elragadott az írogatás, és nem ezért jöttem nyaralni Görögbe:)
Hanem, azért amiért ide is fogok költözni.:)
Megyek étteremben megtölteni magam. Legyetek jók, és készüljetek a géppuska-sorozatra amit, iskola néven többen ismernek.
Jaszasz!:)
santo irini
Rázós repülés, 80% páratartalom és jólszervezett reptéri transzfer. Megérkeztünk a görög szigetvilág egyik gyöngyszemére.
Az apartmantól leesett az állunk. Igazi mediterrán ház.
Sanatorini egy valós, igazi meseszép paradicsom. A naplemente, a fekete homokos-kavicsos part, a vulkán a tenger közepén, az 400-600 méteres sziklák mindenfelé. A tenger kékje valószínűtlenül mély, a nap vidámabban tűz mint bárhol, az emberek többet kedveskednek, mint egész magyarországon.
Pedig az a sziget akkora mint nálunk 3 kerület.
A napok persze sokkal gyorsabban teltek. Minden nap elrohant, mi pedig alig győztük a pillanatokat elkapni. Hol fényképezővel, hol csak a szemünkkel próbáltuk rögzíteni az élményt.
Néha pedig csak simán magunkba szívtuk az ottani boldogságot. Életem egyik legkülönlegesebb nyaralása volt. Nem is csak a hely miatt, de a helyzet is érdekes volt. Mindenféle szempontból...
Első nap, egész nap csak strandoltunk. Beúsztunk a 350 m magas sziklafal mellett, néztük a halak sokaságát, ahogyan alattunk úszkáltak, aztán kimásztunk egy szirtre, ahonnan ugráltunk a 20 méter mély tinta kék tengerbe.
Aztán újra halakat lestünk felülről, egy plekszilapon át. Lemerültem, és kagylókat kerestem. Pattogott a fülem, mint a pop-corn gép.
Aztán kiúsztunk, és felütöttem a könyvemet. Kiolvastam. Nem volt olyan jó, mint az eleje.
Visszamentem a vízbe. Halakat lestem, újra kiültem a sziklára. Aztán kimentem. Elmentünk sétálni, felfedezni a környéket. Séta közben egy bácsi, egy nagyon idős kertművelő bácsi, a saját fügefájáról leszedett 10 db, a naptól még meleg fügét, és kiadta a kerítésen.
Mosolygott.
És átadta. .
Nem kért érte semmit, csak egy mosolyt.
Este beültünk egy étterembe a parton. Bárányt ettünk és bort ittunk. Beszélgettünk, és néztük az eget...
Elment a nap. Hazafelé vettünk bort, olajbogyót, és kiültünk a teraszra és újfent ittunk. A Hold ekkor még ott volt az égen.
Másnap elmentünk a fővárosba. Thira a hófehér város. Hangulatos labirintus, magas és teraszos. A kilátás hihetetlen. A főváros a ma is működő vulkánra néz. Innen látni a sziget 2 másik csücskét is. Aztán lemásztunk 580 lépcsőt egészen le kikötőbe. Ez persze nem volt ilyen könnyű ott, mint most itt leírni. A 40 fokban, lefelé menni egy meredek lépcsőn kicsit tikkasztó. De az élmény és a látvány kárpótolt... Nameg, a csacsik...
Lent a kikötőben egy igazi kockásterítős taverna várt, amibe be is ültünk. Olyan salátát szolgáltak fel, hogy leestünk a székről.
Fürödtünk száradtunk, és aztán elindultunk fel, de ezuttal szamár háton.
Életem egyik legjobb élménye volt, akkor ott felmenni... Rég nevettem annyit.
Egy egész napot bóklásztunk, és nem untuk meg. Sokat fényképeztem, beszélgettünk, ittunk egy jeges sört. Még sosem esett ennyire jól. Este beültünk egy 3 emeletes teraszos vendéglőbe és halvacsorát ettünk miközben ment le a Nap... Eléggé jól nézett ki...
Aztán hazamentünk és megint boroztunk.
Harmadnap, megint strandoltunk. Aztán sétáltunk is. Elmentünk egy teljesen helyi tavernáb, itt csak görögök ettek. Teljesen minimál volt a hely, de nagyon jó volt ott ülni. Azt kell mondanom. A kaja ***** -os volt:)
Aztán megint elindultunk. Elmentünk a másik “fővárosba” Oiába. Hajóra szálltunk, és egész nap a tengert jártuk. Megjártuk a vulkánt, a maga fekete murvájával a habkövekkel. A tetején szippantottunk a most is kipárolgó kénből, kiélveztük a páratlan látványt.
A hajó ment tovább, sok mindent meglátogattunk még, aztán este lett. Megnéztünk egy újabb naplementét. Ezúttal is ugyan olyan szép volt. Romantikus, vagy mifene.
A nyaralás jött, és ment, mi pedig élményekben gazdagon fürödtünk meg utána az Égei-tengerben. A fekete homok újra, utoljára fekete volt, az apartman újra utoljára szép volt, a levegő újra utoljára.
A reptéren visszaemlékeztünk, az ókori városra a sziklafal tetején.
A vörösbeach-re a számtalan szép ortodox templomra amit láttunk, a hangulatos teraszokra és minden másra, amit egy hát alatt láttunk.
Köszönöm, mert nagyon jó volt:)
“ Jött egy hullám s én nagyon erős voltam. Váram falait mégis megremegtette...”
:)
Sarti. Sepezd. Naplozás.
Az első dolog amit végre lehet h le kellene írnom, az az első, Görögországi utazásunk, Sartira.
Előre leszögezem, hogy nagyon jó volt, én nagyon is jól éreztem magam! Nálam, az, ha olyan helyen vagyok ahol állandóan süt a nap, ahol a tenger morajlik a lábaim előtt, ahol az emberek csak úgy, simán, ok nélkül is képesek mosolyogni, az valami olyan plusszt ad, amit nem képes elrontani semmi.
Maximum egy kicsit megmattítani az amúgy fénylő tengert... hát ez azért sikerült, és nem hiszem, hogy ezen egyáltalán van mit beszélni. Illetve lenne rajta bőven mit beszélni, és én erre kértem is mindenkit, de sajnos akkor csupán annyi volt a válasz, hogy jajj nem kell...
Kellett volna, maradjon köztünk.
Eleinte minden annyira jól indult, vagy már akkor is elkezdődött ez a érezzük jól magunkat akkor is dolog. Minden a legnagyobb rendben ment. Az út hosszú volt és szar. Aztán megérkeztünk az Aegan-sea hez, és minden annyira sima lett. A sós levegő, a csillogó víz, a napsütés.
Aznap volt a születésnapom. 18. Izgalmas szám, annál semmitmondóbb nap. Mármint, mindenki nagy csodát vár, és van aki be is váltja. Én beváltottam, mert a sziklákon hallgathattam a tengert. Egyedül. A csillagokkal meg a kis bogarakkal, azokról a sziklákról. Elmélkedtem. Ez volt az egyetlen jó megoldás.
Aztán mentek a napok, jöttek az összeszólalkozások. Mért így, mér’ nem úgy, miért csak a tájat, miért nem mindket stb. Kezdett kicsit feszülni a légkör. Aztán midnen ment megint simán, de eléggé laposan. Aztán lassan keveredtünk a másik társasággal, és akkor történt valami kis változás. Elkezdtünk mozogni, bulikat megnézni, iszogatni, stb.
Sokat fürödtünk, dumáltunk. Olvastunk, fényképeztem. Csak simán élveztem, hogy a tenger olyan közel van. Élveztem a mediterrán légkört, ami annyira vonz már egészen pici korom óta.
Az egész hét, olyan hamar elment. Én nagyon jól elvoltam. Sok mindent megtanultam, ott kinn. Sok minden átértékelődött bennem, sok mindennel kapcsolatban. Annyi mindenre rájöttem, amit eddig nem akartam észrevenni. De ezek után nincs semmiféle illúzóm többé. Minden világos volt.
És én rájöttem, hogy nagyon - nagyon szeretem őket, de ez volt az első és egyben utolsó közös nyaralás.
Ez így, sokkal jobb.
Aztán hazajöttünk, meccset néztünk, és idők közben minden megváltozott. Sok impulzus ért, új emberek, az ő eltűnése... Aztán, megint elutaztam. Szepezdre.
Szepezd. hamarabb hazajöttem, mert mentem el Santorinire. Jó volt. Elvoltam, de ez az 5 nap, pontosan elegendő volt az osztályból. Senkivel semmi nem volt, semmi rossz, veszekedés stb. csak egész egyszerűen, elég ennyi. Túl tömény volt így.
“ Jött egy hullám s én nagyon erős voltam. Váram falait semmi nem remegtette meg...”
u.i.: a nagy zöld hernyókkal vigyázz! a Zsuzsi szereti őket.
•••
szerelem, barátság, igazság és hűség: az élet halhatatlan kvinteszenciája.
huhu.
Nem tudom, most megin’ mi van.
Azt tudom, hogy holnap az év utolsó töri dolgozata, és eljutottam oda, hogy elcsesztem vele 3 napot, és semmit nem tudok.
Ezután a post után megyek is és újra magolni kezdek.
Úgy érzem magam, hogy egy dologért tanulok. Azért, hogy megint a dolgozatnál minden kiszálljon a fejemből, és meg főjek a saját levemben, hogy te kis hülye, és a dolgozatomra megint ráírjanak egy kövér 3-ast, mintegy utalva a 3napos tanulásomra, hogy ezzel is szétszedjék a teljesen kifáradt idegeimet.
Nincs tovább. Úgy kell a suli vége mint a medencébe a klór.
Na jó bedobom a törcsit, nincs mit tenni már.
Médiát is kell tanulnom, és fingom nincs róla. Nem tudok megjegyezni egy nyűves nevet sem.
Kong az agyam mint egy tök, és szevassz.
De megcsináltam a routert, és most van net a kertben is.
És ez jó.
Ja! Amúgy meg megvan a nyelvvizsgám. És ezzel pontot tettem az év végére.
Nem várok csodát, nem lesz életem legjobbja, de nem is akarom. Azt akarom, hogy holnap este legyen, a többi már nem is érdekel. Csak érjen véget a holnap.
Valahogy úgy icipicit sikeresen.
Na ennyi. Nem mondok már semmit.
Tanulnom kéne ugyanis.
És még így zárószónak annyit, hogy szunyginvézsön van. Durván.
Haláál.
Odafenn'
Vasárnap. Rántott hús. Bicaj. Eső.
Feljöttem a padlásra, és hallgatom az esőt. Fogalmam sincs miért ülök itt a sok kacat között a fullasztó melegben. Lehet, hogy mert így döntöttem?
Fura ide feljönni. Mindig találok itt valamit, amit eddig még nem vettem észre, és akkor jön az a hirtelen reakció, hogy “ez meg, mióta van itt?” vagy “ sosem gondoltam még arra, hogy pont beléd bukkanok itt” vagy hogy “ bazdmeg, ezt keresem fél éve!!”.
Hát én mindig találok itt valamit. Most például egy helyet ahol hallgathatom az esőt, és tologathatom a tanulást.
Máskor egy helyet ahol reménytelenül kereshetek valamit, amit soha nem találok meg, de helyette mást igen.
Mást.
Sok minden mást találok. Például rájöttem egyszer, hogy innen milyen szép az ég. És rájöttem, hogy a csillagok alatt jó lenni. Mind egy, hogy egy halom kartondoboz, vagy egy talpalatnyi zöld fű van alattad.
Azelőtt mást találtam itt. Valami olyasmit, amit sokáig magammal hordtam, aztán meguntam és feldobtam a padlásra.
Aztán visszatértem,kerestem, és megtaláltam. Megint minden jó volt, de aztán megint felcibáltam a padlásra mint valami kacatot.
Egy ideig kerestem itt fenn, és amit találtam az boldoggá tett...
Aztán egy koslattam utána, tűvé tettem midnent, de akkor már rájöttem, hogy hülye vagyok.
És azóta nem keresem már többet itt.
És ahelyett hogy keresem, mikor felvetődök ide, valami mást találok.
Például a csillagokat. Amik olyan szépek. Ott fönn.
A padláson.
Azon a naagy padláson.
" Sötétben egy forró zuhany "
Ez valami egészen hihetetlen.
Kinézek az ablakon, és azt gondolom hogy február van. És mikor kiteszem a lábam az utcára, akkor azt is érzem, hogy február van. 8 fok? Hát szép, mondhatom.
Vége. A nyelvvizsga-írásbelin végre túl vagyok. Nem kell többet készülnöm rá - feltéve, ha nem húznak meg...:D - és ez arra sarkalt ezen a hétvégén, hogy a vizsgázáson kívül - ami a szombatom nagy részét el is vette - ne is csináljak az ég világon semmit.
Hát én tartottam is magam ehhez. Az ég egy adta világon semmit nem is csináltam. Most, így ezte 8 körül, már bánom hogy azért semmit nem sikerült megcsinálnom abból a pár dologból amit elterveztem.
Például lehet, hogy szerencsés lett volna készülni egy picit a szóbeli részre.... merthogy ez teljesen kimaradt és kedden lesz.
Kicsit félek, de ez senkit nem is érdekel.
Fárasztó volt, és hosszú, de szerintem, ahhoz képest, nem sikerült rosszul a vizsga. A listening mehetett volna picit jobban dehát üsse kavics. Majd kiderül.
Szombaton aztán átmentem a voltszomszédékhoz hogy majd egy kicsivel később hazahozhassam anyut.
Én lette a taxis mióta van jogosítványom:)
De nem panaszkodom. Még.
Jó volt ott lenni. Találkozni végre D.-ékkal. És különösen jó volt D-val találkozni. És hallani, hogy hogyan zongorázik. És csak simán megnyugodni. A zenéjétől.
Aztán jöttünk mert fáradt voltam, és hasogatott a fejem.
Megbeszéltük, hogyha végzett az érettségivel hétfőn, akkor a héten végre elmegyünk együtt vhova csinálni valamit együtt. Mármint, így 4-5 en és ez jó lesz. Nagyon.
Otthon, még este megfürödtem. Lekapcsoltam a villanyt és csak hagytam hogy zuhogjon a fejemre a víz. Kicsit zaklatott voltam, mert megit szóbakerült, ez az egész dolog vele.
Aztán a forró víz kimosta a fejemből. És mentem a szobámba. Odaraktam a lapotopot az ágyam mellé, és beraktam a Junot.
Gondoltam, hogy kikapcsolom a telefonomat, de tudtam, hogy lesz egy üzenetem. Mérget vettem volna rá.
Egy új üzenet. Kitöröltem ugyan, de ismertem a számot.
Elolvastam. És megint ott voltam, hogy ezt most meg minek. Részeg? Vagy csak éppen meglátott facebook-on?
Nem tudom, de az jutott eszembe, hogy nem érdekel.
Mióta kicsit belegondoltam a dologba, és beszéltem A-val rájjöttem, hogy ez egy ugyan olyan történet mint az övé volt.
Én már eldöntöttem ezt. Nem kell az egész. Nem kell hogy megetessenek.
És az sem kell, hogy azt nézze bárki is, hogy hogy élem az életem, és hogy hány csajom volt ezalatt az idő alatt. És nincs szükségem arra, hogy midnenki ezzel foglalkozzon, és nincs szükségem egyáltalán az egészre.
Éppen ezért, törölgettem, selejteztem. Ami szép emlék azt elteszem az egyik fiók aljába, hogy ne jöjjön elő váratlanul, a többi meg már a multé.
És itt a vége fuss el véle.
Azt azért nem mondom, hogy ezek után könnyű volt végignézni a Juno-t. Bár, pont ezért jött át másodszorra ennyira a film.
Az egész, annyira.... anyira nem szokványos, és mégis annyira köznapi. Nem tudom, annyi minden apróságot észrevettem benne amit eddig nem, és szerintem az emberek 80%-a soha nem is veszi észre őket.
Csak feküdtem az ágyban, hajnali 1 kor, és a filmen járt az agyam. És az egészen. Aztán elaludtam, és a filmmel álmodtam, és ma egész nap az álmom járt az agyamba.
És ma is, a filmzenét hallgattam. Egész álló nap....
You're a part time lover and a full time friend
The monkey on you're back is the latest trend
I don't see what anyone can see, in anyone else
But you
I kiss you on the brain in the shadow of a train
I kiss you all starry eyed, my body's swinging from side to side
I don't see what anyone can see, in anyone else
But you
Here is the church and here is the steeple
We sure are cute for two ugly people
I don't see what anyone can see, in anyone else
But you
The pebbles forgive me, the trees forgive me
So why can't, you forgive me?
I don't see what anyone can see, in anyone else
But you
I will find my nitch in your car
With my mp3 DVD rumple-packed guitar
I don't see what anyone can see, in anyone else
But you
Du du du du du du dudu
Du du du du du du dudu
Du du du du du du dudu du
Up up down down left right left right B A start
Just because we use cheats doesn't mean we're not smart
I don't see what anyone can see, in anyone else
But you
You are always trying to keep it real
I'm in love with how you feel
I don't see what anyone can see, in anyone else
But you
We both have shiny happy fits of rage
You want more fans, I want more stage
I don't see what anyone can see, in anyone else
But you
Don Quixote was a steel driving man
My name is Adam I'm your biggest fan
I don't see what anyone can see, in anyone else
But you
Squinched up your face and did a dance
You shook a little turd out of the bottom of your pants
I don't see what anyone can see, in anyone else
But you
Du du du du du du dudu
Du du du du du du dudu
Du du du du du du dudu du
But you
A természetbe olvadt szépség
Hát volt már jobb hetem, az 100. Kezdve onnan, hogy egy hete képtelen vagyok a tanulásra, pedig Isten látja lelkem, nem vagyok rest, leülök, és nyomom magamba a megemésztendőket, csakhogy anniyira nem működik, mint kéne.
Mondhatnám úgy, hogy egy pár dolgot leszámítva képtelen vagyok arra, hogy az elvárt normáknak megfelelően működjek.
Képtelenség számomra az iskola, a tanulás, az odafigyelés. Tegnap egész egyszerűen elaludtam tanulás közben. Arra ébredtem, hogy kifolyt a nyálam a könyvemre, a hátam sajgott a nem egészen egészséges testhelyzettől, azt sem tudtam hol vagyok, mikor vagyok, mi vagyok.
És itt telt be a pohár. Nem mentem ma suliba, mert azt hiszem, az végtelen nagy ostobaság lett volna. Vagy talán csak teljesen felesleges, hiszen egy marék szarral az ember nem tud mit kezdeni.
Helyette itthon maradtam, és tanultam. A magam, szabad tempójában. Bioszt tanultam, és kémiát gyakoroltam egész nap. A holnapi napomat a siker jegyében szeretném eltölteni, bár tekintve azt a két orosz órát ami majd lesz, azt kell mondanom, hogy lesznek itt problémák...
Mind egy, kémiára készültem, Holnap megyek vezetni. Ez még a legjobb dolog ami vár rám, leszámítva a keddi úszást, meg a szombati túrát, amit nagyon várok. Jó kis beszélgetés, jó kis fotózás jó kis séta ebben az újonnan jött csodaszép időben.
Annyira csodálatos. Ha nem lenne ilyen az idő, akkor bizonyára valahol az ágyam alatt várnám, amíg kiolvad a világ...
Kaptam egy puszit, amit nem tudtam hová tenni. Túlságosan hirtelen jött, és túlságosan ...:)...
Most értettem meg milyen jó lenne feloldódni a természetben....:)
Hiszel piroskának?
Kimaradt egy csomó, csomó dolog, amit elfelejtettem, vagy csak lustaságomban nem másoltam be ide.
Sajnálatos, de majd egyszer, esetleg... de felesleges, talán. Mint ahogyan minden más is felesleges...
Fáradt vagyok, megint, mindig, örökké. Televan az a bizonyos; megint, mindig, örökké. És már unalmas... örökké, megint, mindig.
Nem tehetek róla, szeretek bizonyos szerepeket kikapni, de néha mindenki megunja a magáét. Még a hőn szeretett, és tisztelt, más helyeken az ország mamájának, a Barátokköztben: Magdi néninek nevezett vén kakadú is megunta. Meghalt. - . - Béke poraira.
Én is meguntam, de piszkosul, és a tehetetlenségemben legszívesebben lekaparnám a falat, aztán felszívnám az orromba a szilánkokat. Az talán le tudna nyugtatni, bár nem valószínű.
Van akinek nem elég, ha leesik egy körfolyosós bérház lépcsőjérőől...
Ma vezettem, ez képes arra, hogy elterelje a figyelmemet. Az egyetlen dolog, ami érdekel mostanában, a kémián kívül. Meg a nyáron kívül. Meg egy emberen kívül...
Nem tudom, mit tegyek, hiszen annyira kilátástalan a helyzet. Mindi azzal nyugtatom magam, hogy nem baj majd úgyis így, meg úgy...
Nyugi, nem lesz. Szépen elfelejtődik, vagy már nem lesz aktuális, vagy valami lesz helyette, és a lényeg meg már huszadrangú. A lényeg h betömjék a szád, és kipipáljanak egy programpontot, ez is megvolt, és utána minden menjen a maga kis medrében tovább.
Az én életem nem ebből áll, vagyis nem tudom... pont az a bajom h ebből áll, de a körülmények teszik meg helyettem a lépéseket hogy ilyen legyen. Sajnálom, én sem tudok a végtelenségig bólogatni, hogy jólvan, jó döntés, jóvan jó minden.
Nem. Nem jó miden, sőt, örülök, ha valami jó egyáltalán... Nem vagyok boldogtalan, nem vagyok megkeseredett de néha előbújik az a különös végtelen tompa idegesség, fájdalom, ami már inkább csendre int, és nem vitára, amitől jön az a bizonyos gombóc a torkodba, amitől eláll a légzésed, és már beszélni sem tudsz, aztán meg, az, az említett levakarom a falat dolog.
És utána megnyugszol, és azt hiszed, hogy jólvan ez így, és hiszed, hogy csak neked, meg nekik volt egy rossz napjuk. Aztán rájössz, hogy embereknek nem lehet ilyen sűrűn rossz napjuk, és ráeszmélsz, hogy itt mást rejt a Piroska kosara, és aztán jól észreveszed, hogy az álmaid, és azok a gondolataid, hogy érsz, és jelentesz valakinek vagy valakiknek valamit, az csak ott igaz, ahol piroska kosarában valóban borocska és kenyerecske volt...
És,akkor, én ezzel a képpel búcsúzom.
Bye!
Valaki M.-ban valaki a testében...
Olyan vagyok mint valami elmebeteg, legalábbis abból a szempontból, hogy állandóan más kedvem van.
Suliban vagyok. Nevetek, jól érzem magam, 100 emberrel beszélgetek. Néha csak egy egy szót, aztán hirtelen elmegy a kedvem, és zenét hallgatok. Aztán valaki odajön - és én hiába tervezem el, hogy nem szólok senkihez - szóbaelegyedünk. Aztán akko rmegint jó kedvem lesz. Aztán térülök fordulok, és előjön belőlem egy szentimentális érzés, aztán egy magabiztossági roham, aztán mély letargia.
Megyek vezetni, az úton izgulok, a kocsiba próbálok oldódni, és ahogyan a kuplunggal egyyre simábban megy a csúsztatás, úgy simulok én is ki. Megnyugodok, nagyon jól megy, mit izgulsz? teszem fel a kérdést. Aztán rájövök, hogy a néni kedvel. Nem is kicsit. És ez boldogsággal tölt el. Miért pont engem kedvel így? Csak mert a Berci haverja vagyok, vagy máért? Nem tudom, de ma pl. lemondodd vki azért hnap, hogy hnap is mehessek hozzá. SŐt még értem is jön a sulihoz.
Aztán kiszálok a piros susukiból, és egy életrevaló jókedv, és magabiztosság duzzad a mellkasomban. Aztán leülök kémiázni, és minden ok. Aztán egyszerre nem tudok figyelni, azt sem értem, hogy mit olvasok. Aztán számolok, de elveszek a számokban, belémáll egy görcs, valahol a gyomrom környékén, szombaton oszágos, suttogja a fülembe a megszaporodott pulzusom. És ekkor már sehol sincs a nyugalom, a magabiztosság, és a szentimentalizmus, ilyenkor már csak a keseredettség, hogy unom a telet, és a sulit, és hogy aludni akarok, hogy minden úgy akarok ahogyan volt, és nem is akarok arra gondolni, mi minden van még hátra.
És akkor később, meg lefekszem és éjszaka álmodom. Egy kutya vicsorog rám az emeleti szobám ablakában, én meg ilyedtemben felkele, és ráeresztem a rolót. Aztán esni kezd az eső és felkelek rá. Azt hiszem elaludtam, és nem tudom, hol vagyok...? Hol is vagyok? Kivel is vagyok? Ki is vagyok?.
Aztán minden megy tovább a medrében. Annyira szívesen sétálnék a városban, vagy csinálnék valami számomra kedveset, nem tudok, mert elvesztem a saját életemben. Lassan többször járok vezetni, mint a többi tanulója együtt, és kevesebbet alszom, mint egy hajlottkorú agg, aki amúgy sem képes rá.
Nem értem. Talán nem igy kéne hogy legyen, de az is valami, hogy élek. Azt hiszem, hogy ha kicsit lazul a gyeplő, akkor kinyújtom a lábaimat. Ha ez majd csak a jogsi után megy majd, akkor legalább már buszoznom nem kell majd. Nade, nem is baj.
Megyek és megtanulom amit eddig nem sikerült.
Ajj, anyának de jó! M.
Vezetééés
Az oktatót a múlt héten hívtam fel először. Akkor mondta h (MA) szerdán menjek... modnom ok, ehhez képest hétfőn felhívott, hogy menjek kedden, 18:00ra.
Nem mondom, hogy a gyomrom, nem ugrott össze egy kicsit... Befostam, és nem tudom miért. Valahogy úgy éreztem, hogy ez olyan hirtelen jött. Pedig szerdán így is úgy is mentem volna....:)
Mind egy, eljött a kis kedd. 7főn gyomorgüörccsel feküdtem le. Nem ez volt az egyetlen oka, de ez is közrejátszott... Na meg az a fránya afterparty aminek voltak követezményei. Két lány is, amit nehéz volt így lekezelni. Pláne, hogy páran, egyből megjegyezték a buli “legtutibb” pillanatait. Nos, kissé érzékenyen érintett, hogy már mindenki mindent tud, nade, mind egy. Nem volt olyan nagyon gáz dolog, van ugyanis egy lászlós szabály: ami a lászlós partykba történik, arról max egy pár napig lehet beszélni. Ez többnyire be is tartódik. Ja meg az a kis kiegészítés is, hogy am a buliban történt, csak aznapra szól.
Ezzel a részlettel volt egy kis bajom, amiből ma akadt egy kissé kínos beszélgetésem, de mind egy. Így tiszta a dolog. Mostmár mindkettőnknek. Sajnálom, ha esetleg megbántottam, mert nem ez volt a cél. De sajnos az sem volt célom, amit végül is ő gondolt.
Na vissza a vezetéshez. Hamar odaértem és vártam a nénit. A néni is várt engem. Aztán beültem, mondta, hogy vetkőzzek. :D
Érdekes ezt, egy 70 éves nénitől hallani...
Na de mind egy, beültem, és elindultunk. Egy kör, két kör, három kör, egy hátrabeállás (próba1, 2, 3 :D) aztán sikerült. És akkor mondta az oktató, hogy : “ akkor most kimegyünk, hogy merj felgyorsulni”. Mondtam oké, biztos, vmi nyiltabb helyre ahol lehet forgolódni stb. Hát ehelyett, a forgalomba mentünk bele egyenesen.
Első rutin óra, első vezetés óra, és máris mentem a forgalomba. Azt kell mondanom, hogy a forgalom 100X jobb mint a rutin pálya. Lehet menni, vannak igazi helyzetek, és az egész olyan valós. Hogy tényleg ott megyek a többi autó között, úgy hogy életemben 4X ülök autóba... ( ebből 3X apával...) Szóval olyan érdekes volt, de nagyon élveztem. Amikor olyan helyeken vezettem, ahol eddig csak apáékkal, vagy busszal jártam, akkor olyan érdekes volt, hogy most én irányítok, nem más.
Az autópályára mentem fel, onnan a határútig, onnan a kós károly térre, onnan meg ady endre, meg nem tudom még mi, és vissza.
Amikor az autópályán voltunk, kicsit begörcsölt a kezem... aki markolja a kormányt, mit is várhat?:D
Aztán műszakoztunk, és utána mentünk még egy kört a rutinon, és aztán azt kérdezi, hogy merre lakom, és hogy messze van-e?
Erre mondom, hogy nem messze. Kérdezi odatalálok-e? Mondom persze.
“ Akkor vezess haza.”
És én meg hazavezettem tök nagy örömmel. Csak egyszer nyúlt bele, az egyik kanyarnál, kicsit gyorsabban mentem, mint kellett volna. De aztán minden oké volt.
Hazaértem elbúcsúztunk, külön megköszöntem a türelmét a kezdeti bénázás miatt...
Pénteken folytatom az okulást. Remélem a második, nem lesz olyan szar, mint ahogy mondják.
Na ennyi, azt hiszem. Persze majd még írok a vezetgetésről, mert most ez az egyik legérdekesebb dolog. Nameg, egy afterparty utáni rendrakás.
Bár ezzel sikerült ma végeznem:)
Na jóéjt!
Főszervezőből lett takarító, avagy hogy is bulizzunk a SchoolClubban?
Azt kell mondanom, hogy ez a 7vége mindenféle szempontból jóó volt. Mármint, a mai, kissé másnapos nyüglődős rész letakarjuk az emlékek között....
A szalagavató annyira jó volt. Ez a 4. LászlósSzalagavató amin volta, és valahogy nem untam most sem, egy percig sem. Valahogy az egész annyira szervezett, annyira látványos igényes és kompakt, hogy nem lehet felhozni egyetlen negatívumot sem. Az osztálytáncok fantasztikusak volta, a végzősök viccesek - főleg a 12.C ben volt szembetűnő :D. Az egész nagyon jó volt, ezt kell mondanom.
4 kor érkeztem meg, és fél 11 volt mire eljöttem, de nem éreztem unalmat, vagy olyasmit, hogy najó mostmár igazán mennék.
Mint “főszrvező” elláttam a feladatomat, mi így utólag átgondolva nagyon fárasztó volt, hiszen érthetetlen, gyerekükkel-lenni-akaró szülők erőszakoskodtak, hogy ő akkor is be akar menni. Aztán az elektromos ügyeletestől is jegyet kértünk, és furcsán lenézően alakultak az arcvonásai.
Vicces volt.
Aztán végignéztük a műsort. Mikor lehetett beszélgettünk, néha mentem pár kört ellenőrizni a többieket, hogy minden oké-e. Annyit röhögtem, te jó ég.
Maga a táncok is nagyon szépek voltak, a palotás is és a keringők is egyaránt. Az oszálytáncok vitték a pálmát, az biztos, na meg a végzős osztályok beszédei. Hát azon is annyit tudtam röhögcsélni, amennyi belefért. Tök vicces volt.
Aztán hipp-hopp, eljött az a pillanat amikor mindenki elment a szépen a partyhelyre a szülők pedig haza. Mindenki ment a Schoolba.
Én kb fél 12 körül értem oda Nonolykával. Hát igen, együtt takarítottunk. Azzal a különbséggel, hogy ő hivatásos takarító:D....én meg... á csak alkalmi.
Na de, takarítottunk, aztán kimentünk elsétáltunk a Keletihez, ott ettünk a mekibe aztán elmetróztunk Blahára, onnan négyeshatossal tovább Borárosra, ahol pont előttünk ment el a 2-es. Úgyhogy elsétáltunk.
A bui jó volt. Mindenki ott volt. Ennyi lászlóst még a suliban sem látok együtt:D
Volt tequila akció, meg mi egyébb szal megvolt a forrás is. Aztán hogy, hogy nem táncoltam és táncoltunk, és beszélgettünk, és röhögtünk és megin' táncoltunk.
Végre midenkivel tudtam táncolni akikkel akartam. Meg akiknek megígértem azokkal is. Úgyhogy azt hiszem *****-os este volt.
Életembe egyszer maradtam egy helyen záróráig. Illetve mostmár 2X. Elkísértem a Szabadsághídig, ott elbúcsúztunk :(, aztán vissza gyalog Borárosra - valahogy még az elején persze seggreestem az utca kellős közepén:D - aztán Borárosról 23-assal, ami 30 perc múlva indult el... Elaludtam a buszon, szal olyan rövidnek tűnt az út. Valahol Erzsébet központban ébredtem. Aztán a 123-asra míg vártam lesétáltam 5-6 megállót, ami alatt őgy lefagyott a lábam, hogy majdnem beszartam. Aztán fél 7 háromnegyed hét körül haza is értem. Ettem és fél 8 után lefeküdtem, és 1 ig aludtam.
Szóval... az egész nap nyüglőődéssel telt el. És persze tanulni semmit sem sikerült, ami annyira nem pozitív dolog.
Úgyhogy most imádkozhatok...:D
Na legyetek jóól
